Sok szeretettel köszöntjük a Budapest XVI. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola honlapján
Az iskolát azok a szülők választják, akik gyerekeik sikeres beiskolázását hagyományos általános iskolai alapképzéssel kívánják biztosítani, ahol a tantárgyak alapos, átfogó és komplex ismeretén belül kiemelkedő szerepet kap az anyanyelvi nevelés, az idegen nyelvek, a matematikai gondolkodás elsajátítása, a természetismeret és a környezetvédelem.
Az iskola, vállalva Herman Ottó szellemi hagyatékát, folyamatosan keresi a hagyományos emberi értékek, a magyar és az európai kultúra, a természettisztelet, a hazaszeretet közvetítésének hatékony módszereit.
Vallja, hogy ehhez olyan iskolai légkör kell, melyben a tanulók és tanárok jól érzik magukat, ahol számítanak munkájukra, véleményükre, hatékonyan részt vehetnek az intézmény fejlesztésében. Az emberi kapcsolatok a kölcsönös bizalomra épülnek, és a jobbító szándék vezérli azokat.
A szereplők: tanár-diák-szülő ugyanazt akarják, vagyis, hogy a diákok teljes életet élő, boldog emberek legyenek.
"Csak boldog gyerekekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország"
Kodály Zoltán
Kellemes böngészést kívánunk!
Iskolavezetőség
>
>